Verácska története és terápiája

P. Veronika Emese (született: 2012.)

Kórelőzmény

Nyomozati anyagból kapott információk és az abból levont következtetéseim

Közben átolvastam a további iratot, amiket kaptam a kislány körülményeiről, mi történt vele születését követően a bántalmazásig. Az anyja ellen több szakember is próbált a hatóság keretein belül fellépni, mivel nem táplálta megfelelően a gyermeket, nem gondoskodott róla megfelelően. Bújkált a rokonsága elől, hiába lett volna hova mennie lakni, ő mindenféle vidéki anyaotthonokba ment lakni. Majd ismét a rokonok és a kislány apukája elől tovább költözött egy pszichésen sérült, agresszív, nem normális férfihez, akitől a rokonai is tartottak, ráadásul az "otthon" is egy leprafészek volt: téglával és botokkal kitámasztott törött ágy, betört ablak, fűtetlen szoba, egy íróasztallal és egy szekrénnyel, plusz egy bezsúfolt kisággyal a tetőtérben. A férfi anyja akkor már 15 éve az elhunyt férje testvérével élt együtt – akit szintén bántalmazott a férfi, így szóba sem álltak egymással az idős úrral. A pszichésen sérült fiatal anyuka IDE hozta a 12 hónapos kislányát pár hetes internetes ismertség után az anyaotthonból – ahol az intézményvezető is eljárást kezdeményezett a gyermek védelembe helyezését illetően. A kislány édesapja ezzel párhuzamosan rendőrség segítségét kérte, hogy megtudja, hova tűnt a kislánya.

A férfi az anyukát a közös lakhelyükön többször bántalmazta szexuálisan, fizikálisan és mindennapos viták keretein belül szavakkal is, azt viszont állítása szerint sosem látta, hogy a kislányt megütötte volna – olyan esetről beszámolt, hogy idegesen nekirontott a férfi a gyermeknek, ő viszont közéjük állt ezért nem történt bántalmazás. Mégis magára hagyta a férfivel több alkalommal a kislányt, ami után mindig sérüléseket látott a kicsin. Ráadásul engedett a férfi követelésének, hogy csak a férfi fürdette a kicsit, így az anyuka nem is látta ruha nélkül a gyermeket, csak felöltöztetve a hűvösben. A kórházban derült ki, hogy folyamatos és rendszeres bántalmazásnak volt kitéve a kislány egész hónapban.

A teljes nyomozati anyag 46 oldal. Ez tartalmazza, hogy valójában mit tett a férfi a pici csecsemővel napi szinten az anya távollétében, és azt is tartalmazza, hogy a férfi hazugságai ellenére kiderült, mi okozta a súlyos életveszélyes állapotot. A kislányt újra kellett éleszteni, és hónapokig küzdöttek az életéért. Azért élte túl, mert a kiérkező mentős hölgy szakszerűen ellátta a picit és azonnal megállapította, hogy a gyermeket rengetegszer bántalmazták – hiába tagadják a helyszínen levő személyek ezt – és eszerint járt el. Az igazságügyi szakértő szerint is ezzel mentette meg a gyermek életét, különben nem sok esélyt láttak a túlélésre.

2013. augusztusában napi rendszerességgel többször nagy erővel szorította a vádlott a kislány nyakát, fejét, állkapcsát, rángatta a jobb karját, lábát, szorította az oldalát, hasát, bordáit, augusztus 24-én pedig a síró csecsemőt a nyakánal megszorította, nyakánál fogva kiemelte a kiságyból és a szobában levő 74 cm hosszú 2 cm széles fa tárggyal 2x tarkón ütötte, majd visszatette a kiságyba. Az anya ez után érkezett meg, meghallotta a gyerek "szokásostól eltérő" fájdalmas sírását, felrohant a lépcsőn, de állítása szerint nem látott rajta semmi aggodalomra adó okot, ahogy a szobába ért a férfi kivette a gyereket az ágyból, nem engedte, hogy az anya megfogja és "játszani kezdett vele az ágyon", a nő pedig leült sorozatot nézni, mert a kislány már nem sírt. Pár perc múlva felordított a férfi, mert a kisbaba megmerevedett és hörgött, elvesztette az eszméletét. A férfi nem akarta engedni, hogy mentőt hívjon az anyuka, elvette a telefonját, de a veszekedés és ordítozás miatt végül kihívta a mentőt – tagadva mindent, csak annyit mondott, hogy rosszul lett a kicsi, de senki sem bántotta. Ezt a hazugságot az eljárás során végig ismételgette. A kislány valójában meghalt a kezében, újra kellett éleszteni a mentőben és a kórházban is. Koponyatörése és nyakszirtcsont törése volt, plusz 18 rendbeli bántalmazás nyomai voltak fellelhetőek a kis testén. Ezen felül a pici alultáplált volt és már korábban is fejlődési rendellenességet állapítottak meg, ami miatt további kivizsgálásra küldték az anyát a kicsivel, de ő nem ment el a kórházba. A pici teljes fejtetője puha volt, a kutacs nem volt kitapintható rajta.

Az eljárásokat kezdeményező orvos, az anyaotthon igazgatója, a védőnő, de még a vérszerinti édesapa Budapesten is a hírekből értesült arról, hogy a kislányt brutálisan bántalmazták és épp az életéért küzdenek. Az apuka név nélkül is megismerte a kitakart felvételekből a történetet és saját lányát, így egyből Debrecenbe utazott.

A férfi 12 év börtönt kapott és 10 év közügyektől való eltiltást (emberölés bűntett kísérlet és folytatólagosan elkövetett testi sértés bűntett) és kártérítést kell fizetnie a kislánynak. Az anya kiskorú veszélyeztetése okán 1 év 6 hónap, 3 év próbaidőre felfüggesztettet börtönbüntetést kapott, de a láthatási jogát csak 2014-ben vették el egy időre, azóta is köteles a gyermek találkozni a vérszerinti anyjával és nagyanyjával - ez folyamatosan hétről hétre traumatizálja!

Az apuka az első perctől kezdve mindenben együttműködött a fejlesztő szakemberekkel, többen le is írták, hogy ennek is köszönhető a kislány javulása. Az apuka az eset előtt indított eljárást, hogy a kislánya hozzá kerülhessen, mert rossz megérzései voltak – kiderült az anya pszichés problémája és hogy nem gondozza megfelelően a kicsit.

Következtetéseim

A fent leírtak alapján érthető, hogy a kislány nagyon szorosan kötődik az Édesapjához - az elmúlt évek alatt a szakértők is ezt megjegyezték a vizsgálatokkor, de szeret önállóan részt venni az apuka nélkül a terápiás kezeléseken. Az apuka az elmúlt években is folyamatosan megtett mindent a kislány fejlődése érdekében, velem is több órát beszélget mindig, amikor igyekszem számára érthetően elmondani, amit én tudok anatómiai vonatkozásban mondani, mikor milyen folyamatok zajlottak eddig a kislány testében, hogyan fejlődött az idegrendszere, hogyan regenerálódtak a szövetei, és jelen tudásom szerint, mi lehet a szöveti és idegrendszeri oka a még fennálló tüneteknek. Az igazságügyi szakértő jelentésében is az állt 2013-ban és 2014-ben, hogy van rá esély, hogy évtizedek alatt regenerálódnak az idegrendszeri sérülések is, tekintettel arra, hogy még csak 14 hónapos volt, amikor a sérülései keletkeztek. Én ezt a mondatot most olvasom el, de két hónappal ezelőtt pontosan ugyanezt mondtam az apukának.

Jelen tudásom szerint, az, hogy a korábbi években a számtalan terápia és fejlesztés nem hozott látványos javulást, az nem jelenti azt, hogy most sem fog, főleg azért nem, mert már mentálisan fejlettebb a kislány és bonyolultabb feladatokat is megért, így szélesebb palettánk van a fejlesztés tekintetében. A neuroplaszticitás szintén több évet vesz igénybe ilyen trauma után, az idegrendszer szintén 7-8 évet igényel a regenerálódáshoz, ráadásul 12 hónaposan még egyáltalán nem volt befejezett a kicsi idegrendszeri fejlődése, így a sérülés időpontjában rengeteg acetilkolin és növekedési hormon volt a szervezetében.

Abszolút optimistán állok a feladathoz és a rehabilitációhoz, de elmondtam az apukának is, hogy minimum két év rehabilitáció után tudok nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy melyik szövet milyen mértékben regenerálódhat az én módszereimmel.

Az FDM terápia egyik alapelve, hogy kronológiai sorrendben kezeljük a sérüléseket, ezért volt fontos számomra, hogy ismerjem a bántalmazás körülményeit és az azt megelőző időszakot, hogy valamiféle képet kapjak arról, milyen irányú behatások érték a kicsi fasciális láncait – trakció vagy kompresszió, milyen irányú és erősségű erőhatások érték – trakciós sérülést trakciós FDM technikával kell kezelni, kompressziós sérülést pedig kompressziós technikával. Tudom, megoszlanak a vélemények az FDM terápiával kapcsolatban, de mivel nekem is 10 év után ez hozott csak javulást, én abszolút jónak tartom és ajánlom másoknak is, főleg olyan sérülések esetén, amiket évtizedeken át semmilyen más terápiás kezeléssel és műtéttel nem lehetett helyre hozni.

Gyakorlatilag Verácska jobb oldalának blokkjai azóta állnak fenn, hogy 2013-ban, 14 hónapos korában egy vadállat nagy erővel szétrángatta a kis kezét és kis lábát – így ennek megfelelő FDM fogásokkal próbálnám meg kezelni fájdalom határon belül.

Az apukának elmondtam ezzel kapcsolatos meglátásaimat, és ajánlottam is egy nagyon kedves gyógymasszőr és terapeuta barátomat, aki nekem is segített, hogy őt is vonjuk be a terápiás kezelésbe, amíg én nem tanulok meg minden ezzel kapcsolatos dolgot.

Az első perctől kezdve feltűnt, hogy Verácska nagyon mély gyűlöletet táplál az anyja irányába, ami nem az apukától származó információ, az apuka nem hagyja neki, hogy szidalmazza őt. Emiatt is és más beszélgetések miatt is javasoltam az Apukának, hogy vigye pszichológushoz a gyermeket, mert az én tudásom több, mint a semmi, de biztosan nem elegendő mértékű segítség a traumafeldolgozás terén. Viszont a pszichés blokkok oldása elengedhetetlen a gyógyulás érdekében, a stressz legyen tudatos vagy tudat alatti, aktívan tartja a szimpatikus idegrendszert, befeszíti az izmokat, a kortizol miatt hatással van az inzulin termelésre és szintén túlsúlyt okoz. A gyermek éveken át nem tudott hízni korábban, az, hogy a tudatosságával párhuzamosan lett túlsúlyos is, számomra arra enged következtetni, hogy nem tévedek a stressz és a kortizol kapcsán. Amíg nem fogta fel, hogy korábban mi történt vele, és nem értette meg részben sem, addig nem is streszelt miatta.

Azt is elmondtam az apukának, hogy az, hogy én most esetleg a jelen tudásommal nem értek egyet bizonyos korábbi kezelésekkel, az sem egyenlő azzal, hogy az adott orvos hibázott, csak hogy ők akkor még mást tudtak, nem a mai modern fascia szemléletű rehabilitációt alkalmazták, de ppont ezért igyekszem minden oktatási intézményben a legújabb kutatásokra alapuló tananyagot elsajátítani, legyen az anatómia, humankinezológia, neuroplaszticitás, rehabilitáció és különböző terápiák. Az én előnyöm, hogy hírből sem ismerem a régi dogmák nagy részét, így bennem nincs semmi viaskodás, hogy a régit vagy az újat fogadjam el, engem csak az új információ érdekel. Ebből adódóan – és mert rengeteg dolgot nem tankönyvekből, hanem saját tapasztalati úton tudtam meg (traumák), így azt gondolom, nekem teljesen más a szemléletem a fejlesztés és rehabilitáció terén.


Megismertem egy apukát, aki egyedül neveli a sérült kislányát. Mikor megtudtam, hogy a kislány egészségesen született, de 14 hónapos korában brutálisan bántalmazta az anyja pasija, amibe csodával határos módon nem halt bele – több éves kezelések, műtétek sorozata árán képes beszélni és az apuka és a kislány kitartásának és akaraterejének köszönhetően járni is – megígértem nekik, hogy amiben tudok, mindenképp segíteni fogok. Ingyen, mivel nincs anyagi lehetősége az apukának finanszírozni bármilyen plusz kezelést.

Mivel szellemi sérülése is van a gyermeknek a brutális agyi traumák okán, ez nehezíti a terápiát. Idő, mire kitapasztalom, mi az az utasítást, amit szó szerint nem ért, vagy mi az, amit megért, de propriocepció hiányában nem képes teljesíteni, illetve igyekszem felmérni, mik azok az izomrostok, amiket a spaszticitás miatt az idegrendszer tart állandó feszültségben, és mik azok, amiket mentális gyakorlatok és masszázs segítségével képessé válhat kilazítani.

Első személyes találkozásunkkor még tartottak a képzéseim elméleti anyagai (pontosabban folyamatosan képzéseken veszek részt, hogy minél jobban értsem a testében zajló folyamatokat – humankinezológia), így akkor csak a mozgását figyeltem, ahogy a gyerekekkel játszik, illetve a kommunnikációjára és szóhasználatára fókuszáltam, hogy megközelítőleg tudjam, milyen szellemi szinten áll a gyermek. Szerintem a képességei tekintetében 3-4 éves szinten ragadt, viszont a testi fejlettsége és a hormonrendszere fejlődése miatt igencsak hajlik a korosztályának megfelelő dolgok felé - tudok vele a korának megfelelő módon kommunikálni, az értelme ebben úgy tűnik nem szenved hiányt, viszont a többi kognitív képessége és az apróbb feladatok teljesítése kihívásokkal jár.

Az apuka szerint korábban játszott korának megfelelő logikai játékokkal, most mégis vannak olyan 3-4-5 éveseknek való feladatok, amiket nem tud hibátlanul, vagy pár percen belül elvégezni. (Use it, or loose it..)

Tisztában vagyok vele, hogy a lakóhelyük szerint elérhető speciális iskola sem a legmegfelelőbb intézmény az SNI gyerekeknek, mert nincs elegendő létszámú és hozzáállású szakember, aki foglalkozna a gyerekekkel. A pedagógusok munkáját pedig akadályozza, hogy vegyes korosztályú 8 fős osztályban kell tanítaniuk egyedül – ez kivitelezhetetlen. Végeredményben azt gondolom Vera sem kapta meg azt a fajta oktatást az elmúlt 6 évben, amire szüksége lett volna. Csak egy példát említve – ha mozgásában korlátozott és nem tudja használni a kiskezét és az ujjait, miközben minden kisgyerek az ujjain tanul először számolni, akkor miért nem adtak neki egy egyszerű abakuszt, hogy a gyöngyökkel számolhasson az ujjai helyett? Természetesen a végeredmény az, hogy 12 évesen se képes 10 és 20 alatt sem összeadni, sem kivonni. Pedig már a szorzást és osztást is tudnia kéne. Nem ismeri az órát és tériszonya is van.

Az SNI iskolában egy éve részt vesz Vera is karate foglalkozásokon, elég sűrűn szerveznek versenyeket is a gyerekeknek, ahol Vera mindig kap érmet.

Vera esetében azt gondolom, hogy egyrészt motiváció a sok érem a mozgásra, másrészt a videókat látva olyankor is kapott érmet, amikor nem teljesített úgy minden feladatot, ahogy képes lenne rá – ezt a mindennapos életben is folyamatosan észrevettem rajta: ha valamit egyszer megcsinált önállóan, következőre már segítséget kér és kap is az apukától.

További észrevételeim voltak "az állapotfelméréses" több órás találkozásokkor, hogy túl sokszor mondja azt, hogy "neki az vagy az nem megy", "nem tudom", "ne szívassatok már", a kis kezét pedig különálló személyként kezeli, E/3 személyben beszél róla. Én hívom "kiskezének", mivel visszamaradt a jobb keze a fejlődésben és 5-6 cm-rel kisebb, mint a bal keze. – Emiatt a negatív kommunikáció miatt lettek tiltó listás szavak és mondatok, illetve mentális gyakorlatokat adok neki. (funkcionális blokk blokkolása..)

A másik drasztikus probléma az volt, hogy tördelte a kiskezét a bal kezével. A szülinapi zsúron ezek voltak az első rejtett kérdéseim, miközben előadta a végtelenül bonyolult szerelmi életét és a barátnőkkel való mindennapos vitáit: miért fogod így a kezed, fáj? Mit érzel, mit tudsz vele csinálni, ha itt nyomom jobb vagy rosszabb, milyen érzés?

Miközben beszélt, kimasszíroztam az egész alkarját, átmozgattam a csuklóját és a bicepszét – iszonyatos feszesség volt benne, de egy fél óra masszázs után ki tudtam nyújtani a csuklóját és lassan a könyökét is minimálisan. A kislány azt mondta, hogy el van törve a keze, azért hajlik vissza a kézfeje tenyérrel teljesen az alkarjára – de az orvosi iratokban és az igazságügyi szakértői dokumentumban nem szerepelt végtag törés.

Nyakszirtcsont törése és koponyacsont törése volt 14 hónaposan, illetve akkor is még korábbi 18-szoros bántalmazás nyomait rögzítették az orvosok a pici testén. Hónapokig volt lélegeztető gépen és szondával táplálták, a törött koponyacsontot kivették, amíg az agy duzzanata le nem apadt, majd visszaültették a koponyacsontot. Mivel a csont felszívódott, 2014-ben egy speciális műanyag eszközzel pótolták a koponya lemezt.

Állapotfelmérés

Megpróbáltam a megszokott módon eljárni állapotfelmérés tekintetében, de mivel a teljes testben feszesség uralkodott és egyetlen egy ízületét sem tudta teljes mozgástartományban mozgatni, így a tesztek létjogosultsága és végrehajtása egy igen távoli célkitűzés lett.

Megpróbáltam gimnasztika bemelegítés szerint haladva megvizsgálni az ízületeket.

Közben pedig minden mozgásra és izomműködére utaló info morzsát jegyzetelem az apuka és a kislány beszámolói alapján.

Mivel az orvosi iratok később kerültek csak elő, és nincs is minden az apukánál, ezért fordítva haladtam: a meglévő tünetekre kerestem a kronológiai indokot.

Nyak:

minimálisan mozgatható volt, a kislány alig tudta tudatosan mozgatni a fejét, én is csak kis mozgástartományban tudtam átmozgatni neki passzívan

előre helyezett fejtartása van, kiegyenesedett nyaki lordózis

teljes nyaki izomzat feszülésben, palpálni sem lehet a feszességtől

Váll ízület:

Bal: fel tudta emelni fej fölé a karját, karkörzés egyedül nem megy, passzív átmozgatással és segítséggel képes rá

Jobb: 45 fokig tudta megemelni behajlított könyökízülettel a karját, tovább én sem bírtam neki passzívan emelni vagy átmozgatni.

Jobb lapocka feljebb van, bal váll pedig lejjebb

vállöv és lapocka mozgatásait nem tudta kivitelezni

Könyök:

Bal könyök teljes ROM

Jobb könyök teljes feszülésben, behajlított állapotban van a jobb kar, nem tudja kontrollálni a mozgását, passzívan sem kimozgatható, annyira feszesek az izmok

Csukló:

bal csuklóját képes mozgatni, de izomfeszességek miatt itt sem teljes a ROM

jobb csukló teljes izomfeszülés miatt passzívan sem mozgatható, tudatosan nem tudja irányítani a kislány, bal kezével tördeli, ha fájdalmat, feszülést érez a karjában és fáj a kézfeje

kislány szerint el van törve a csuklója, azért hajlik a tenyéri oldallal teljesen az alkarjára a kézfeje, de az orvosi iratokban nem találtam végtag törésről információt, csupán a visszamaradt fejlődés miatt méretbeli különbségek vannak – kisebb a jobb kézfeje és ujjai, nem fejlődtek ki a kéztőcsontok megfelelően

Ujjak:

finommotorika nem megfelelő a bal kézen sem

jobb kéz ujjai görcsben vannak egész nap, nem tudja használni a kezét

Gerinc:

lateral flexió: oldal hajlásokat korlátozott mértékben, de végre tudta hajtani, nagyjából szimmetrikusan

flexió: nem tudott teljesen előre hajolni

extenzió: nem sikerült

Rotáció: nem tudta kivitelezni utasításra, tevékenységek közben enyhén rotál felsőtestből, de inkább anélkül oldaná meg magától a feladatokat

Csípő ízület:

mindkét oldalon nagyon feszes, merev, nem képes egyedül leülni, lehajolni, vagy a földről felállni: álló helyzetből konkrétan szándékosan leesik és lezuhan a földre, a keze nélkül nem is tud ellen tartani vagy tompítani – a túlsúlya miatt állítása szerint nem fáj, mert "ki vagyok párnázva". Ülő helyzetben a bal lábát 80%-osan tudta felhúzni, én pedig be tudtam mozgatni a csípő hajlításig is a lábát, jobb oldalon viszont a feszességek gátolják a csípő szabad mozgását is.

Csípőkörzéses tesztet még nem tudtam végezni, apuka elmondása szerint régen minden nap csinálta és képes volt rá, jelenleg ez fájdalommal járna.

Állásban extenzió vagy más csípő mozgásra nem képes a gyermek, a járása sem megfelelő.

Térd ízület:

Bal: ülő helyzetben a bal térdét fel tudja húzni 80%-osan, passzívan pedig át tudom mozgatni teljes mozgástartományban.

Jobb: ülő helyzetben jobb térdét 50%-osan tudja felhúzni, majd én passzívan át tudtam mozgatni majdnem a teljes mozgástartományban, de nagyon feszes minden izma, masszázs hatására sem enged szinte semmit.

Álló helyzetben térd emelések hasonlóak, bal lábbal sikerült, jobb lábbal kevésbé.

Boka ízület:

Bal boka: flexió félig, extensió félig kivitelezhető passzívan és aktívan egyaránt

Jobb boka meg sem mozdult, én sem tudtam átmozgatni egyáltalán.

Teljesen be van feszülve az egész alsó végtag és a comb izmai is, pedig Archilles műtéten esett át, amitől azt várták, hogy az ín átvágása után mozgatható lesz a bokaízület.

mindkét lábon bokasüllyedés

szuplináció pronáció: bal bokával minimálisan, jobb bokával egyáltalán nem

Talp:

mindkét lábon teljes boltozat süllyedés

kemény, feszes az egész talp

lábujjakat sem tudja tudatosan mozgatni

Járásminta:

járáskor a bal talp belső élén jár, a jobb lábát gyakorlatilag mankónak használja

mindkét lábon bokasüllyedés

jelenleg még nem tudok vele különböző járás minta javító gyakorlatokat végezni, sem lábujjhegyre állást stb, mert annyi feszesség van a teljes testében

korábban egy orvos babakocsit rendelt számára, olyat, amiben egész életében kellett volna lennie – a kislány könyörgött az apjának, hogy vegye ki, mert járni akar, így apukával tanultak meg lépésről lépésre járni – a mozgatható izmaival és ízületeivel oldja meg a közlekedést, ami miatt vannak fenntartásaim.

Mondtam az apukának, hogy a terápia szempontjából jobb lenne, ha nem terhelné az izmait és ízületeit járással, mert szerintem ez fokozza a brutális feszességeket. Hiába lazítom ki több órás masszázzsal, ha utána lábra áll, de annyi kompenzáció van a testében, hogy szinte teljesen vissza is feszül minden a túlzott terhelés miatt. Ráadásul legalább 25 kg túlsúlya van a kislánynak, ami még inkább nehezíti a javulást.

Apuka elmondása és az orvosi iratokból származó további információk:

  • próbálom kikövetkeztetni, melyik agyi tértképek sérülhettek, mert nincs róla orvosi irat: beszéd, látás, szégyenérzet, tériszony, óra és szimbólumok, számolás – utóbbi négy ugyanazon agyi térképhez tartozik a bal agyfélteke fül felőli részén, a traumát követően pedig több hétig vak volt a kislány, az agyi duzzanat elmúlta után újra látott (homloklebenynél levő térkép)
  • ha megijed valamitől, akkor remeg a jobb keze és jobb kéz és jobb láb együtt megemelkedik – ebből arra következtetek, hogy ha nem is tudatosan használva, de vannak működőképes idegpályák, amit a neuroplaszticitásnak köszönhetően előbb utóbb képes lesz használni az agy és az idegrendszer. Ehhez persze 1-2 év terápia szükséges, mivel az agyi tértképek átrendeződése és átszervezése hosszabb folyamat – javulás hamarabb észlelhető sok esetben, de szükséges a maradandó eredmény érdekében az 1-2 év gyakorlás
  • a koponya műtét után 4 hétig vak volt a kislány, arcmimikája viszont már a műtét után is működött, altatásból felébredve az apukát úgy várta, hogy magától felállt a kiságyban a rácsba kapaszkodva és mosolygott az apja hangjára – az apuka nem hitt a szemének
  • jobb kéz és annak ujjai kisebbek és a jobb kar 5-6 cm-rel rövidebb, mint a bal végtag
  • igazságügyi szakértő irat alapján a csecsemő sérülései voltak: bal fül, bal járomív, bal állkapocsszöglet, bal nyak, jobb állkapocs, nyak jobb oldala, mellkas elöl jobb oldalon, kulcscsont alatt hematóma a delta és mellizom találkozásánál, jobb váll, hát jobb oldala, jobb hónalj, VI. borda felett jobb oldalon háton hematóma, has jobb oldala hematómák, jobb térd külső oldala, jobb lábszár oldalt 4-6 cm hematóma, mandibula alatt hematóma, jobb oldali nyakszirtcsont törés, koponya törés, agyállomány vizenyős nagy agyfélteke körül keményburok alatt, bal kéz hematóma
  • 2014-es agyi vizsgálat eredménye nincs meg
  • nagyagyfélteke sérült, agyvérzése volt a kicsinek, eszméletvesztés, koponya sérülés, kulcscsont törés: 2013. 08. 24. (14 hónaposan): ekkor 82 cm és 9 kg, lélegeztető gép, katéter, tápláló szonda, jobb oldali feji visszérbe műanyag kanul került, szívárványhártya szürkéskék, nyak hengerded, mellkas részarányos, máj-lép nem tapintható, fejen hátul balról jobbra felülről lefelé ferde 1.5 cm széles 10 cm hosszú hematóma, tarkón és halántékon hematóma
  • Archilles ín mindkét lábon át lett vágva 2024. 01. 18.
  • 2017. utolsó koponya műtét, amikor a felszívódott koponyacsont helyébe műanyag eszközt ültettek

Alkalmazott terápiák jelenleg és a jövőben

  • minden napos masszázs
  • SMR henger az alkaron
  • SMR labda a talpon, nyaki szakaszon
  • Tüsi masszázs labda a talpon, az alkaron
  • fascia lazító rúddal comb és lábszár izmainak átmasszírozása
  • egyensúly párnás gyakorlatok
  • kognitív fejlesztés
  • stressz oldó beszélgetések, gyógyító játékok
  • neuroplaszticitást serkentő feladatok
  • kineziology tape alkalmazása
  • később kipróbáljuk a flossing terápiát is
  • később alkalmazzuk a köpöly terápiát is
  • később alkalmazzunk a TENS terápiát is főleg a jobb oldalon
  • később bevezetjük a masszázs pisztoly terápiát is
  • gerinc mobilizáció feladatok
  • mobilizáló feladatok
  • funkcionális gyakorlatok
  • propriocepció és egyensúlyérzék fejlesztése
  • később megpróbálunk TRX gyakorlatokat is alkalmazni

Javaslom szakorvossal egyeztetve igényelni a botox terápiát a lapockaemelő izom, a hollócsőr karizom és a vádli soleus izma esetén. Antagonista izmok terhelésével is próbálok hatni ezen izomcsoportokra, hogy lazuljanak a spaszticitásból.

Masszázs

  • minden napra házi feladat a kislány átmasszírozása, ízületi átmozgatása
  • SMR henger a kiskezén, SMR tüsi labda a kiskezén és a talpán
  • fascia lazító rúd a vádlin és a combon
  • nyak kimaszírozása és kimozgatása, enyhe trakcióval
  • lapocka átmozgatása, karok átmozgatása
  • gurulások az ágyon kéz és kar nélkül (magastartásban)
  • napi 1-2 játék a lent felsoroltak közül
  • minél többet üljön az egyensúly párnán

Gyakorlatok alsó testre

Lábujjbirkózás és minden, ami hozzá tartozik: babakaméleon, kispingvin, combhusi ON-OFF

  • SMR labda a talpon
  • Fascia lazító rúd a vádlin és a combon
  • boka passzív és aktív átmozgatása
  • vádli és comb kézzel való lazítása, triggerpontok óvatos stimulálása, feszességek kompresszió alá helyezése fájdalomküszöbön belül
  • nyújtott lábbal előre hajlások – "kaméleon módban" vagyis egymással szemben ülünk és egy plüss pingvint kell átadni a másik ölébe úgy, mintha babakaméleonok lennénk – apró előre hátra hajlásokkal 4 lépésben jutunk el a végpozícióig és tesszük a másik ölébe a pingvint, aztán felülünk egyenes tartásba
  • terpesz pozícióban is ugyan ezt játszuk
  • térd átmozgatása és combizmok tudatosítása különösen jobb lábbal: az átmelegített és kissé kilazított izmokkal felhúzzuk előbb a bal térdet nyújtott ülő pozícióból, majd leragasztjuk a nyuszitalpat a padlóra a kezemmel (rögzítem egy pontban a talajon a lábfejet, teljes talp legyen a talajon, pozícionálom a combcsontot, ne térjen ki a térd se jobbra se ballra), majd meg kell tapiznia a saját kezével a combhusit – érzed, hogy most "puha"? ha igen, akkor kezdd el nyomni a láboddal a kezem és fogd meg közben, hogy a husi keményebb lesz, tartsd ott 5-10 másodpercig, aztán lazítsd el. ugyanezt jobb lábbal is – ott nehezebben megy a tudatos térdfelhúzás, ameddig megy egyedül, hagyom, hogy egy picit erőlködjön aztán rásegítek és ketten együtt visszük a megfelelő pozícióba – bal kezével segítenie kell a térd pozícionálást középre. Nyuszitappancs leragad és megnyomkodom a jobb combhusit (jobb keze nem működik, ballal nem éri el teljesen, de amennyire tudja, tapizza meg), aztán oda is erőkifejtést kérek, tarts meg aztán engedd pihenni. ezt ismételjük mindkét lábbal felváltva 10-12x
  • ezt követően mozgatom át újra a bokát és kérek spiccet vagy pipát. Mivel nem érti, mit jelent, oda teszem a kezét, és próbálom így mutatni neki a különbségeket, hogy ráérezzen mi a feladat. Ez után jobban sikerült végrehajtani a kérést bal lábbal, jobb lábbal nehezebb, de pici mozgás érzékelhető volt a jobb lábfejen is. kérek pipát és spiccet felváltva 10-12x
  • következnek a körzések, még nem megy a végrehajtás, de történik enyhe elmozdulás a jobb lábfejjel is, a bal lábfejjel is részben végre tudja hajtani a feladatot – menet közben rásegítek és passzívan és aktívan is átmozgatom, hogy érezzem, nőtt e a ROM menet közben – rendszerint jelentős különbségek vannak.
  • ezt követően jutunk el lábujj bírkózások, stb "harcos feladatokig", mikor hogy sikerül: kérek tolást talpi lábujj husival, lábujjakkal, kérek tolást sarokkal – el kell tolnia az én talpam. néha kérek tolást térdhajlítással együtt is, ha épp legyőzöm, akkor talpi kompresszió segítségével érem el a teljes csípőízületi hajlítást, majd abból a pontból engedem, hogy ő győzzön le engem és toljon el, erőt kifejtve a combizmaival is. A vicces az, hogy csúszik a parketta szerencsére, így gyakorlatilag bárhogy variálhatom a játékot, a lényeg, hogy végig figyelem a csípő-térd-boka ízületeket és a ROM-ot, ha menet közben visszafeszül, akkor egyik lábat dolgoztatom, másikat masszírozom.
  • boka átmozgatásnak van amikor nyomjuk a gázpedált, vagy fékezünk a másik lábán, vagy csak simán az a cél, hogy a másikat el kell tolni a földön lábbirkózással – talpak egymáson és csúszik a parkettán, ahogy tolom

Nyuszi guggolásos felállások

  • szintén alsó végtag edzés, hogy a bemelegített, kimasszírozott lábakkal gyakoroljuk az önálló földre ülést és felállást zuhanás és felsegítés helyett: ülő helyzetből először fel kell húznia a térdét, beigazítjuk párhuzamosra a combcsontokat, leragasztjuk a nyuszitappancsokat (rálépek a lábfejére), aztán megfogom mindkét csuklóját – igen a jobb kiskezét is, mert már lazult a kezelések hatására és ki tudja nyújtani – és először így kell felhúznia magát nyusziguggolásba. Harmadik lépésként pedig tolnia kell combizommal, hogy felállhasson.
  • leülés ugyan így lassan, nem lezuhanunk, csak leülünk, mint egy királylány
  • ha elfárad, utána folytatjuk még pár ismétléssel az ágy szélére leülve és onnan felállva – csak a zuhanásmentes végrehajtás érvényes, a többit nem számoljuk

Popón mászós bevásárlás: nem a lábunkkal járunk, hanem a gerincünkkel.

  • nem tudok neki jelenleg kúszó mászó feladatokat adni, mivel nem funkcionál a két karja és a térdelésnél is jelez, hogy nagyon fájdalmas, nem tud térdelni. Így maradt az egyetlen opció, popón ülve kéne "járni". Még nem igazán érzi-érti, hogy lehet ezt kivitelezni, de 3. alkalom után már kezdett alakulni. Egyelőre az a feladat, hogy "bevásárol" popón kúszva-mászva, nem teheti le a kezét és nem kapaszkodhat sehova – csak a parkettán csúszva, lábak segítségével vagy jobbra ballra dőléssel "lépegetve" (ez a lépegetés még nem megy) – a szoba egyik sarkába le kell tennie 4-8 smr labdát, tüsi labdát, amink van, a szoba legtávolabbi pontjára pedig 4-8 plüss figurát. Egy labda ér egy plüsst, a plüsst a kiskezével kell vinnie, a bal kezét pedig nem teheti le.

Egyensúlyozás és kognitív fejlesztés egyben:

cél a medencecsont mobilizálása és a gerinc átmozgatása, ami az első alkalommal még teljesen feszes és merev volt. Másodsorban célom a neuroplaszticitás beindítása, minél több ingert kell, hogy kapjon az agya, menet közben felmérem, hol vannak elakadások, az adott akadály melyik agyi térképhez tartozhat. Például a szimbólum felismerés, számolás, az óra leolvasás, az egyensúlyérzet, tériszony, propriocepció egy azon agyi térképhez tartozik, így ezeket együtt próbálom fejleszteni.

  • kezdtük talajon – ott kisebbet esik – aztán folytattuk 3. alkalom után széken is.
  • talajon fel kell másznia a tüsi párnára, úgy, hogy a közepére üljön és ne csússzon le róla, aztán ötvözöm kognitív fejlesztő feladatokkal és tanulást fejlesztő dolgokkal, hogy minél több időt töltsön a párnán egyensúlyozva
  • kisdinós játék – számos kirakóból kisdinó különböző formájú puzzle formákkal (eredetileg 3 éveseknek való játék, neki nagyon nehezen megy kirakni) – a trükk, hogy be kell vonnia a kiskezét is, rábírva ezzel annak használatára, próbálja meg úgy szétszedni a kisdinót, hogy a jobb kezével is fogja az egyes darabokat, majd tegye össze logikai sorrendben – végig egyensúlyozva a párnán. Nem érti egyelőre többszöri mutatásra sem, hogy a puzzle nem úgy jön szét, ha húzod, hanem ha az egyiket le a másikat felfele tolod – így eltört egyet, ami jó, mert erő viszont van a karjában :D pedig elég vastag fa játékról van szó, vettem neki másikat, azon viszont már nem sorrendben vannak a számok, tehát jobban kell majd gondolkodnia, melyik mellé mit kell tenni. A dinó esetében tök eltérő formák vannak, de sorban jönnek a számok.
  • betűk és számok: mágnes betűk vagy számok – kiborítom a földre, majd a dobozt, amibe tenni kell, különböző helyekre pakolom menet közben, hogy nyújtózkodni kelljen érte, de nem eshet le a párnáról és nem teheti a földre a kezét támasznak sem. néha a levegőben mozgatom a dobozt, néha csak a földön, a háta mögé stb. A betű válogatáskor persze előbb meg kell mondania, milyen betű, vagy számoknál, hogy milyen szám (később fokozzuk, hogy magánhangzó vagy mássalhangzó, egyiket az egyik dobozba, másikat a másik dobozba, kis betű vagy nagy betű, páros vagy páratlan szám) – majdnem minden betűt felismer és szavakat is tud mondani velük, a számokat is felismeri
  • számolás kártyák: 12 alatt összeadás és kivonás kártyák, 3 db kell a képregényhez: nem tud önállóan összeadni és kivonni, de felismeri a számokat, gyakoroljuk folyamatosan, minél többet játszik, előbb utóbb megjegyzi – a rajzokat érti, hogy melyik kártyán hány db figura van (van 7 nyuszi, abból elugrál játszani 4 nyuszi, ki marad otthon? 3 nyuszi)
  • logikai játék - színek és formák: mivel egészítenéd ki a sormintát, melyik milyen forma
  • logikai játék geometriai formákból állatokat kell építeni (ez nagyon nem megy egyelőre, felismeri, melyik a háromszög, melyik a négyzet, melyik a rombusz, de hogy hogyan lesz ebből figura, az egyelőre nem sikerült)
  • számos domino – fa formákat lefordítom, számok és rajzok adnak ki egy párt. Minden pár eltérő illesztéssel rendelkezik, így lefordított helyzetben vagy memoriakártya alapon találja meg a párját, vagy megnézi, hogy milyen formát kell keresni, hogy kijöjjön a domino. (2-3 játék után már kezdte érteni, hogy mi a különbség a kis hullám, nagy hullám, kocka stb formájú lukak közt és miért fog egybe passzolni a kettő, ha jó, miért nem, ha nem jó. A képeket nem mindig tudja megszámolni.)
  • további játék lesz az óra tanulás és leolvasás, szorzó és osztó tábla tanulás, abakuszon való számolás, rajzolások
  • nem bánnám, ha a párnát vinné magával az iskolába is és a tanórán is ezen ülne

Hengerezős gurulás:

cél a medencecsont és keresztcsont kimozgatása, láb és csípő izmainak tudatosítása, jobb oldal aktív tudatos használata és nem utolsó sorban a jobb kar fej fölé nyújtása (állapotfelméréskor még csak 45 fokban tudta megemelni, ma már masszázs után fel tudja emelni fej fölé)

  • az ágyon fekve kimasszírozás után fel kell nyújtania mindkét karját a füle mellé, és láb, illetve csípő segítséggel gurulnia kell az ágy egyik végéből a másikba, majd vissza

Gyakorlatok felső testre

A Kiskéz tornája – ezt megelőzi a nyak és vállöv kimasszírozása, lapockacsont pozícionálása

  • SMR tüsi labda alkalmazása az alkaron és a felkaron, csuklómozgatással együtt alkar masszírozás, hogy nőjön a csuklóban a ROM, majd megvárom, míg fokozatosan kilazulnak az ujjak is, és puhán meg tudja fogni a kezem. Bal kezével tüsilabdáznia kell a jobb kezét, vagy kézzel masszíroznia az alkarját, ha befeszülne, amíg a nyakát kezelem.
  • Háton fekve a feje lelóg az ágyról, el kell tudnia engedni és a kezembe tenni a fejét – ezzel próbálom érzékeltetni, hol lenne a fej helyes pozíciója az előre helyezett fejtartás helyett. A nyaki lordózis remélhetőleg létre fog jönni a kezelések hatására előbb utóbb. A nyak és vállöv izmainak kimasszírozása után óvatos trakciókat végzek, kétoldalt megfogom a koponyát és húzom – azt mondta, jó érzés, nem volt idegi érintettségre utaló jelzés. Kompressziós tesztet egyelőre nem végeztem. Lapocka körüli izmok és a levator scapule kimasszírozása után 12 év után először fel tudta emelni a jobb karját a feje mellé, sőt önállóan mozgatni is tudta, szinte teljesen bejárta a vállízületi ROM-ot aktívan is, passzívan is fájdalommentesen át tudtam mozgatni. (első állapotfelméréskor csak 45 fokig ment a felemelés és ott teljesen elakadt)
  • kilazítjuk a kiskéz befeszült izmait mentális gyakorlatokkal ötvözve:
  • csukd be a szemed és képzeld el, hogy kilazítod, kinyújtod, megfogod a kezem, kinyújtod az ujjaidat
  • csukott szemmel emeld fel a kiskezed a fejed fölé, mondd meg neki, hogy lazítson, mondd neki, hogy mikor mit csináljon
  • érezd, hogy melyik kézhusi mit csinál, fogd is meg, érezd, hogy most puha, ha hirtelen befeszül és fáj, fogd meg ott, ahol kemény a husi és masszírozd, nyomkodd ki, hogy puha legyen
  • ezt követően ülünk le a földre játszani, és puha szilikonos tüsi labda cuccot "Tüsikét" dobálok neki, amit legalább 10x jobb kézzel is "el kell kapnia", vagyis nyúlni a labda felé és érjen hozzá a kiskezéhez, majd érte mászhat és felveheti, visszadobhatja bal kézzel. Nagyon boldog volt, hogy mozog a kiskeze és tud vele játszani.

Kar és vállöv gimnasztika gyakorlatai

  • bal karral gimnasztika feladatokat kértem, jelenleg egyik sem sikerült önállóan, így próbálom tudatosítani, ráéreztetni, mikor hol van a karja, mit jelent, ha nyújtva van a könyöke, mit jelent, ha be van hajlítva, mit jelent, ha vízszintig emeljük, hogyan kell körzéseket végezni vízszint alatt, vízszintben és teljes tartományban
  • cél, hogy jobb és bal karral is képes legyen a gimnasztika feladatok elvégzésére önállóan is, de egyelőre lépésről lépésre tanulja meg a mozdulatokat bal karral
  • karkörzések, lendítések, könyök hajlítások
  • csuklókörzések, ujj tornáztatások

Kisüt a Nap, feljön a Hold

  • cél: nyújtott könyökízülettel frontális síkban kar abdukciója és vállízületből rotálunk: tenyér néz előre, majd kézhát néz előre – igy haladunk comb mellől mélytartásból fej fölé emelésig, végponton felkarcsont a fül mellett legyen.
  • jelenleg segítséggel bal karral végre hajtotta a játékot, egyedül nem sikerült (ehhez is szükségem van tükörre – propriocepcio)

Dobás – elkapás

  • puha kislabda és plüssfigurák dobálása ülő helyzetben lehetőleg tüsi egyensúlyozó párnán ülve – minél többször érintse a kiskezével is a tárgyakat a levegőben, minél magasabbra emelve a kiskezét

Az egyensúlyozós feladatok közben szintén dolgoznia kell a kiskéznek, a popón mászáskor a bevásárlást is jobb kézzel kell cipelni a plüss figurákat.

Továbbá házi feladatok egyike, hogy apával való séta előtt is ki kell masszírozni a kiskezét, és ne a bal, hanem a jobb kézzel fogják egymás kezét. Ha menet közben befeszül, megállnak, kimasszírozzák és újra fogják egymás kezét jobb kézzel.

Szintén házi feladat, hogy tilos tördelni a kiskezét, ha fáj, vagy kellemetlen, megmutattam, hogy a másik oldalról kell "megölelni", vízszintes pozícióban tartva és az alkart nyomkodva.

Neuroplaszticitás

Mivel elsősorban alapvető blokkokkal állunk szemben, különösen fontos most, hogy a központi idegrendszer is meg legyen dolgoztatva. Ehhez segítség Michael Merzenich neuroplaszticitás professzor BrainHQ programja, ami korlátozott módon ingyen is elérhető – napi feladatokkal. A teljes program kb. 100 dollár – kitűnő terápiás kezelések mellé, különböző agyi traumán átesett személyeknek, illetve mentális betegségekre, tanulási zavarokra egyaránt – rengeteg különböző program érhető el, egyénre szabva az adott problémára.

A neuromuszkuláris kontroll felépítéséhez és a propriocepció kialakításához elengedhetetlen a neuroplaszticitás, így a kislány napi házi feladatainak egyike a BrainHQ program aznapi játékos feladata is.

Pszichológia és traumafeldolgozás

A kislány túl sokszor mond negatív dolgokat – funkcionális blokk -, így ezekről le kell szoknia. Tiltó listás szavak, mondatok: nem tudom, nekem ez nem megy, nem működik, nem tudom megcsinálni, ne szívassatok, ez képtelenség, mindjárt elsírom magam, én ezt biztos hogy nem tudom megcsinálni és ezek szinonímái.

Akárhányszor kimond egy negatív mondatot, annyiszor kell elmondania 3x-5x a pozitív ellentétét magára vonatkoztatva, illetve azt is el kell mondania, hogy az egy dolog, hogy a kiskeze eddig nem tudott megtenni dolgokat, de azért tornáztatjuk, hogy megtanulja, hogyan kell, mert elfelejtette. Felébresztjük és megmutatjuk neki, hogy kell mozogni és tudni fogja.

Mentális feladatokat is kap a kezelések közben, csukott szemmel el kell képzelnie, hogy meg tesz dolgokat – kutatások igazolják, hogy az idegrendszer képzeleti és gondolati úton is képes fejlődni. "Ha valamit el tudsz képzelni, meg is tudod valósítani." Kutatások igazolták, hogy ha valamit sokszor képzelünk el, ugyanúgy adaptálódik a feladathoz a szervezet, mintha fizikálisan tennénk meg a dolgot (sajnos ez jó és rossz cselekedetekre is igaz, de természetesen mi csak jó értelemben akarjuk ezt használni).

Továbbá probléma volt, hogy megállás nélkül újra és újra ismételte a csecsemő kori eseményeket, amikre valójában nem emlékszik, csak másoktól hallott rész infókat ismételgetett, bestresszelve saját magát. Erről is órákig beszélgettünk, hogy tudja e, hogy mi történt pontosan? Átbeszéltük az ő nyelvén az eseményeket, és így napvilágra került, hogy sírógörcse van, ha meglát magáról kiskori fotót videót, amin be van kötve a feje a koponyaműtét után. Így átbeszéltük, hogy téved, valójában ő egy CSODA, és ha azokat a képeket látja, akkor gondoljon arra, hogy az évek alatt több tucat orvos, főorvos, ápoló, műtős és asszisztens, mentős dolgozott, hogy megmentse az életét, mert ő nagyon fontos kislány és mindenki nagyon szereti. Az a rengeteg orvos pedig 20-30 évig dolgozott és tanult, hogy olyan ügyes legyen, hogy az ő nagyon bonyolult műtéteit végre tudja hajtani (külföldi specialista műtötte a plasztik elemet a koponyacsont helyére). Az a kötés pedig nem fáj és nem ijesztő, hanem azért kellett, hogy megvédje, amíg meggyógyul. A műtét mentette meg az életét, a kötés pedig egy gyógysapi volt, vigyázott rá. Ez is egy hosszú beszélgetés volt, de végül megnyugodott és mosolygott a képek miatt, nem sírt.

A sok mesélés közben az is kiderült, hogy szintén trauma volt számára, mikor az Édesapjával egyszer a kötelező vérszerinti anyával való találkozásra tartott, de a sok stressz hatására az Apuka szívrohamot kapott a villamoson. Ő maga hívta ki a mentőt saját magának és közben nyugtatta a kislányt, majd kiérkezett a mentő, megérkeztek más hozzátartozók is segíteni, de a kislány annyira pánikot kapott és azt ismételgette, hogy nem vihetik el az apukáját a kórházba, mert akkor nem látja többé – hogy az apuka nem ment be a mentővel a kórházba. Mivel a kislány félt a mentőautóktól és a mentősöktől emiatt és a sok kórházba járás is traumás nyomokat hagyott, ezért átvittem neki egy Barbie mentőautót doktor néni Barbiekkal. Megmutattam neki, mennyi fontos dolog van egy mentőautóban, mire való és nem kell tőle félni. Imád azzal játszani, remélhetőleg ez is oldja a stresszt benne.

Táplálkozás

Az állandó izomfeszesség rengeteg energiát igényel, amihez rengeteg ATP kell. Véleményem szerint ez is okozza azt, hogy a kislány folyamatosan éhes és nasikat akar enni – rengeteg túlsúlyra tett szert, amire idővel diétát fogok összeállítani. Nem most, egyelőre bőven elég megterhelés az idegrendszere számára ez a rengeteg új gyakorlat és mozgás, kognitív feladat, de a rossz étkezés is egy funkcionális blokk, amit fel kell oldani a javulás érdelében.

Addig is fokozatosan csökkenteniük kell az édesség és nasi bevitelt. Az iskolában is próbáljon normál adagot enni, nem többet a szükségesnél. A stressz miatti kortizol szint szintén okoz inzulin problémát és túlsúlyt, emiatt is szükségesnek tartom a gyermekpszichológus bevonását a rehabilitációba.


2 hónap után állapotfelmérés

Nyak: sokkal lazább, nőtt a ROM, csökkent a fájdalom, tapintásra is puhább a nyak izomzata

Váll, vállöv: Jobb karját 11 év után először emelte a füle mellé kezelést követően, bal váll ROM is nőtt

Jobb kar: lazultak az izmok, csökkent a fájdalom, egyre többet használja a kiskezét is feladatmegoldáskor és a mindennapokban is próbálkozik bevonni

Könyök: Javult mindkét könyökben a ROM, jobb könyökízület napközben is nyújtott állapotban van vagy enyhén hajlítottan

Csukló és ujjak: bal csuklóban látványos javulást nem érzékelek, jobb csukló látványosan javult, lazult, nincs egész nap befeszülve, nem tördeli a jobb csuklóját a bal kezével, jobb kéz ujjai sokszor teljesen puhák és lazák, nem pedig görcsben ökölben tartva

Gerinc: a kúszás mászás popón járás kivitelezése még nem működik hibátlanul, de a sok egyensúlypárnán ülés határozottan javult, meg tud ülni a párnán több órát is (az elején fél percenként leesett róla)

Csípő: tanulunk egyedül felállni és leülni, nem pedig lezuhanni, pár alkalom torna után jelentősen javult a kontrollált izommunka, néha már alig kell segítenem neki, csak a kezét fogom – a kiskezét is 

Térd: tanuljuk koordinálni a mozgásokat, behajlított térd pozícionálása

Boka: kineziology lazító tape-et helyeztem fel mindkét lábszárra (talpi bőnyére, Archillesre, kétfejű lábikra izomra), central tape-et pedig boka szallagokra, Archillesre és vádli izmaira

Javult minimálisan mindkét boka ROM-ja, csökkent a fájdalom

Talp: kineziology tape felhelyezését követően halványan megjelentek a talpi boltozatok ízületi átmozgatáskor, mindkét talp izmai puhábbak, mint 2 hónapja, csökkent a fájdalom érzet masszírozások közben

Neurológiai fél éves kontroll eredményei: a neurológus szakorvos tőlem függetlenül megerősítette a leírt nézeteimet



Spirituális megközelítésem a gyógyításhoz

Én azt vallom, hogy az ember szellem-lélek-test egysége, ezt szerencsére jóformán már a tudomány és orvoslás is kimondta azzal, hogy helyt adott a pszichológiának – bár szerintem nagyon gyerekcipőben jár még, főleg, hogy olyan elmebeteg drogos személyek agymenéseit is alapul veszi, mint pl. Freud, aki azzal magyaráz dolgokat, hogy szerinte a csecsemők szexuális kielégülésük okán szeretnek kakilni és táplálkozni az anya emlőjéből. Szánalmas, hogy ilyen elméletek papírra kerülhettek még napjainkban is.

A másik nagy téma, amivel rettentő sok ponton nem értek egyet a tudományos nézetekkel, az az SNI gyermekek és sérült személyek beskatulyázása és a különböző sérülések felcímkézése. Az egyik ilyen általam nagyon vitatott skatulya, az az autizmus, mert rengeteg olyan esetre is azt mondják, hogy autizmus, ami valójában teljesen más rendellenesség, vagy tünetegyüttes az autizmus mellett. Persze örüljünk, hogy az egykori Thaigetos létezését feledtetik az elmegyógyintézetek, a zárt osztályok és az SNI intézmények – több kevesebb sikerrel, az országok és kontinensek közt jelentős különbséggel. Hazánkban sem érhető el számos neuroplaszticitáson alapuló fejlesztés, amik már 1920-as és 1960-as kutatásokon alapulva jelentették ki, hogy az agy képes az öngyógyításra, így a sérülten született, tarumában megsérült, vagy időskori leépülés miatt sérült személyek igenis gyógyíthatóak! Számomra ez felháborító dolog.

Verácska is SNI gyermek, de mivel nem tudtak rajta teszteket elvégezni, mert egyszerűen nem lehetett vele végig csinálni a teszthez szükséges feladatokat, így nincs pontos információm arról, hogy a szakértők szerint mekkora a mentális és kognitív hiányossága.

Bár számomra nem is az a lényeges, hogy hány %-ot adnak neki, engem az alapvető blokkok feltérképezéséről érdekelt volna dokumentum, hogy van e olyan lelet, ami azt mutatja ki, hogy konkrétan szövetileg jelenleg milyen maradandó sérülés van a központi idegrendszerében, de erről még nem láttam leletet. A cerebellum sérült leginkább és a tudatos cortex bal oldala főként.

Én azt gondolom, és személyes tapasztalataim is ezt támasztják alá, hiszen én is többszörös túlélő vagyok, hogy a lélek és a szellem szorosan együttműködik a testünkkel, részt vesz a regenerációban és a fejlődésben. Ezért is fontos, a pszichés blokkok, azaz a lélek blokkjainak oldása: a sérült lélek úgy képes kommunikálni a fizikális testtel, ha blokkol bizonyos folyamatokat. A szellem úgy hiszem kordában tartja ezt a jelző rendszert, és nem enged hozzáférést a létfontosságú dolgokhoz – az agyunk is hármas egységet képez: van a tudatos cortex, amit irányíthatunk, formálhatunk szövetileg is a gondolatainkkal, képezhetjük a képzeletünkkel is, van az amigdala, amire lehet ráhatásunk szintén a tudatunkkal, lecsendesíthetjük a veszély jeleket a hitünkkel (placebo hatás gátolja a fájdalom leképezését), és van egy 3. rész, amihez nincs hozzáférésünk: ez szabályozza a vegetatív idegrendszeren keresztül a létfontosságú szervek működését. A szellem biztosítja azt a földi tudattal megmagyarázhatatlan eredetű energiát és indítja be a borzalmasan bonyolult biokémiai folyamatokat a szervezetben, amik szükségesek a sejtépítéshez és a felépüléshez.

Az én hitem szerint tehát, ha traumában megsérül a test, vagy sérülten születik, az csupán azzal egyenlő, hogy az adott személy fizikális, kézzel fogható testében van blokk, nem pedig a szellemében és nem is feltétlenül a lelkében. Ha egy kómában fekvő személyhez beszélünk, valójában ők hallanak és értenek mindent, csak a materiális testük van akadályoztatva a reagálásban és válaszadásban. Ha a lélek úgy dönt, hogy küzdeni akar a Földön maradásért, és a szellem "lát még esélyt" a fizikális test rehabilitációjára, akkor azt gondolom, az adott személy túlélő lesz. Ebben az Őrangyalaink is segítenek persze – segítik a környezetünket, a mentősök, orvosok munkáját, az orvostudomány fejlődését, stb.

A testünk valójában egy rugalmas páncél, ami kollagénből és különböző ásványi anyagokból épül fel. Olyan ásványi anyagok morzsáiból, amik a természetben is megtalálhatóak: több ezer méteres hegységek "épülnek fel" belőlük, vagy épp a lábunk alatt a bolygónkat alkotják. Tehát erős és értékes anyagok. A kollagén szakítószilárdsága pedig erősebb az acélnál, tehát azért ez is említésre méltó csoda, mégis képes rugalmassá válni – mindezt úgy, hogy mi magunk állítjuk elő az ehhez szükséges anyagokat az emésztőrendszerünkön keresztül abból, amit megeszünk. Mi ez, ha nem csoda? Ki az, aki elhiszi, hogy mindez magától megy végbe?

Verácskának súlyosan sérült a kis teste, de a lelke és a szelleme nagyon élni akart, és most is nagyon élni akar. Lehetséges, hogy a kis teste vagy a jelenlegi mentális tudata a földi értelemben nem érti meg, hogy én épp mit kérek tőle és mi a feladata, de a lelke és a szelleme hallja és érti – meggyőződésem, hogy Verácska meg fog gyógyulni és nagyon sokat fogunk tanulni tőle a felépülési folyamata alatt.

És ez igaz minden más emberre is természetesen: szellem lélek test egysége. (A témában sok cikkem van, nem pazarolnám itt ennél jobban senki idejét a nézeteimmel.)

Bár még egy gondolat – tudományos tények és kutatások alapján megkérdőjelezhető az FDM terápia hatékonysága, hiszen olyan struktúrákat, amiknek a teherbírása 2 tonna, azt mi kézzel nem igen tudjuk lazítani. Legyen szó az ITB-ről vagy a TLF-ről. Az tény viszont, hogy a tapasztalatok és megfigyelések alapján akkor a leghatékonyabb a kezelés, ha kronológiai sorrendben haladunk. Ehhez viszont a páciensnek fel kell tárnia a terapeuta számára, mik történtek vele, hogyan szerezte a korábbi sérüléseit. Azt is tudjuk bizonyosan, hogy bármilyen szöveti regeneráció után sem lesz az adott struktúra rugalmassága az eredetivel azonos, hiszen más típusú kollagént képes előállítani ilyenkor a szervezet, mint ami a magzati korban volt adott. Számomra ez azzal is egyenlő, hogy nem számít, a földi életben hányan követnek el ellenünk titkon bűncselekményt és bántalmaznak minket fizikálisan, a testünk valójában gyárt szöveti bizonyítékot arra, hogy az az eset már pedig megtörtént.

Spirituális értelemben nézve a testi FDM egyben a lélek terápiája is, hiszen sok esetben már azzal megkönnyebbül a lélek, ha elmondjuk valakinek, hogy bántottak, és tudjuk, hogy a terapeuta hinni fog nekünk, hisz érzékeli az adott struktúrában a rendellenességet, a kapott információ alapján pedig próbál enyhíteni a fájdalmon. Véleményem szerint a lélek képes fizikális nyomot hagyni a szervezetünkben, ezzel jelezve, ha sérül a lelkünk.

Elfogadom azt az álláspontot, hogy manuális technikákkal NEM tudunk fasciát lazítani, csupán az idegrendszerre tudunk hatni, hogy 6 hét folyamatos kezelés után kezdjen el adaptálódni a szervezet szöveti alapon is az új elvárásokhoz és lazítson a központi idegrendszer a struktúrán, hangolja újra a motorunit működését, stb.

De azt is vallom, hogy egyben az adott személy LELKÉRE is hatunk, a pszichéjére minden egyes kezeléskor, HA nem pénzorientáltan, hanem valóban segítő szándékkal irányulunk felé. (bár erről is van egy cikkem, miért hatnak bizonyos gyógyszerek és kezelések, mások pedig miért nem, akkor sem, ha ugyanazt a terápiát ugyanarra a tünetre és betegségre alkalmazzuk két különböző személy esetében)

Ha kronológiai sorrendben végzünk FDM terápiát, akkor egyben a lélek évtizedes sebeit kötözzük be, nem csak a crosslinkeket oldjuk fel a mobilizálni kívánt szövetek közt, hanem a lélek sérelmekhez való ragaszkodását is: ha el tudja engedni azt a fájdalmat ("az igazság szabaddá tesz"), akkor a szövet is oldani fog.

Nem mindegy a terapeuta személye és személyisége ennek okán.

Készítsd el weboldaladat ingyen!