Esettanulmány: Felkartörés és arzénmérgezés

Anna rehabilitációs folyamata az utóbbi hónapokban rendkívül összetett és kihívásokkal teli utazás volt, amely során számos fizikai és mentális akadályt kellett leküzdenie. 2023 nyarán történt balesetét követően egy súlyos felkarcsont-törést szenvedett el, amely egy hibásan beültetett fémrúd következményeként álízülethez vezetett. Ez nemcsak fájdalmas korlátozásokkal járt, hanem az életminősége is jelentősen csökkent. A rehabilitációt jelentősen befolyásolta az a környezeti tényező is, hogy Anna lakóhelyén az ivóvíz arzénszennyeződése miatt egészségügyi problémák jelentkeztek, amelyek tovább súlyosbították az állapotát. Ennek ellenére Anna kitartása és a megfelelő rehabilitációs módszerek segítettek neki, hogy visszanyerje testi és mentális erejét.

A Kiindulási Állapot

Anna állapota az alábbi jellemzőkkel indult: a baleset óta nem tudta használni a bal karját (felemelni sem tudta a karját), és élete számos területén korlátozottá vált a mozgása. A felkarcsont törése után beültetett 17 cm-es fémrúd miatt az állapot nem javult megfelelően, és álízület alakult ki. A kar mozgáskorlátozottsága mellett komoly fájdalmakat is tapasztalt, amelyek gyakran befolyásolták mindennapi tevékenységeit, és éjszakai alvásait is megnehezítették (álmában kiabált és sírt a fájdalomtól, a fájdalomcsillapítók nem hatottak). Ezen felül a baleset okozta lelki traumák, súlygyarapodás és bipoláris depresszió is társultak, ami egy rendkívül összetett rehabilitációt igényelt.

A Rehabilitációs Terv: A Neuro-Phoenix Method

Anna rehabilitációja a Neuro-Phoenix módszeremen alapult, amely egy személyre szabott, integrált megközelítést kínál. A programom magában foglalta a következő elemeket:

  • Fizikai állapotfelmérés és személyre szabott edzésprogramok: Az állapotfelmérés után kifejlesztett edzésprogramok célja az volt, hogy fokozatosan helyreállítsam Anna mozgásképességét. A rehabilitáció során nemcsak a sérült kar mozgásait, hanem az egész testet céloztuk meg, különös figyelmet fordítva a stabilitásra és az erőre.

  • Propriocepció fejlesztése: A mozgás- és térérzékelés javítása érdekében propriocepciós gyakorlatokat végeztünk, például gumiszalaggal, jógatéglával, fitball-lal, és BOSU eszközzel, hogy elősegítsük a testtartás helyreállítását.

  • Manuálterápiás kezelések: Hetente egyszer manuálterápiás kezelések segítették a feszültség és fájdalom csökkentését, valamint az izomgörcsök enyhítését. Az ilyen típusú kezelések kulcsszerepet játszottak a rehabilitációban.

  • Mentális támogatás: Anna lelki állapotának javítására pszichológiai terápiát is alkalmaztunk, amely segített neki feldolgozni a baleset utáni traumát és a bipoláris depresszióval kapcsolatos kihívásokat. Mentális gyakorlatokat is alkalmazok az edzésprogramban.

Kihívások: Környezeti Tényezők és Szövődmények

A rehabilitáció során az egyik legnagyobb kihívás a környezeti tényezők hatása volt. Anna lakóhelyén az ivóvíz arzénszennyeződése súlyos emésztési és ízületi problémákat okozott, amelyek jelentős mértékben hátráltatták a rehabilitációs folyamatot. Az arzén mérgezés okozta ízületi gyulladások különösen megnehezítették a fizioterápiás gyakorlatok elvégzését. Mindezek ellenére, szerencsére nem alakultak ki súlyosabb szövődmények, de a rendszeres orvosi nyomon követés és a megfelelő étrendi kiegészítők használata (DXN ganoderma javasolt!) segítette a szövődmények megelőzését.

A Rehabilitációs Eredmények

Az első néhány hónap után már látványos javulás következett be Anna állapotában:

  • A fájdalomcsökkentés és az alvásminőség javulása elsődleges célként volt jelen. Anna már sokkal jobban tudott pihenni, ami hozzájárult a gyorsabb felépüléshez.

  • A bal kar mozgásának javulása mellett erőnléte is látványosan növekedett. A fizioterápiás gyakorlatok és az erősítő edzések segítségével Anna karja és felsőteste fokozatosan terhelhetővé vált. Pár hét után válla visszanyerte a teljes mozgástartományát - első alkalommal egyáltalán nem tudta megemelni a karját.

  • A testsúlycsökkentés és a testzsírszázalék csökkentése révén Anna fizikailag és mentálisan is erősebbnek érezte magát. Az edzések során javult a kardiovaszkuláris állapota is. Látványosan lecsökkent a narancsbőr mennyisége is (részben a sport, részben az FDM terápiának köszönhetően).

  • A mentális állapot stabilizálódása elérte a kívánt célt, és Anna egyre inkább képes volt a traumákat megfelelő módon kezelni, egyre magabiztosabbá vált.

A További Tervezett Fejlesztések

A következő lépések között szerepel a felsőtest további terhelése, különösen a komplexebb gyakorlatokkal. Az alábbiakra koncentrálunk:

  • Felsőtest fejlesztés: További fejlesztéseket kívánunk végrehajtani a kar és váll erősítésében, és egyre bonyolultabb, nagyobb terhelésű gyakorlatokat tervezünk.

  • Mentális támogatás folytatása: A pszichológiai terápiás támogatás és a stresszkezelési technikák továbbra is kulcsfontosságúak lesznek.

  • Térbeli és proprioceptív fejlődés: Az érzelmi és testi gátlások csökkentésére folytatjuk a propriocepciós gyakorlatok alkalmazását.

Ez a rehabilitációs folyamat egyértelmű példája annak, hogy a komplex mozgásfejlesztés, a testi és lelki egészség együttes kezelésével hatékonyan lehet visszanyerni az elveszített mozgásképességet és életminőséget. Anna kitartása és a személyre szabott rehabilitációs megközelítés egy sikeres példája annak, hogy hogyan lehet komplex sérüléseket és kísérő betegségeket kezelni a modern rehabilitációs technikák alkalmazásával. Külön köszönet Karl Dánielnek a szoros együttműködésért! Szuper vagy! :)

Fejlődési szakasz – 2025. január–május

A Neuro-Phoenix Method elvei mentén összeállított komplex rehabilitációs program több szinten célozta meg Anna állapotának javítását:

1. Edzésmódszertan

A mozgásterápia az alábbi pillérekre épült:

  • idegrendszeri regenerációt és neuroplaszticitást elősegítő gyakorlatok,

  • mentális tréningelemek, fókusz és testtudat fejlesztése,

  • fascia mobilizáció és regeneráció (fitball, BOSU, flossing, massage gun, köpölyözés),

  • testösszetétel-optimalizáló edzések (zsírszázalék-csökkentés, izomtömeg-fejlesztés),

  • erő-állóképességi gyakorlatok, főként alsótestre nagy súlyos lábtoló szériákkal.

Progresszió példák:

  • lábtoló gépen:

    • fél lábbal: 60 kg – 5x20-20 ismétlés,

    • két lábbal: 110 kg – 3×4×20 ismétlés (többféle lábtartással).

2. Diétás támogatás

A táplálkozási stratégia célja nem kalóriaszámolás volt, hanem:

  • stresszminimalizálás,

  • éhezés elkerülése,

  • bűntudatmentes, fenntartható étrend.

3. Látható és mérhető változások

  • jelentős testkompozíció-változás:

    • testzsírszázalék csökkent,

    • derék- és csípőkörfogat, valamint combkerület látványosan csökkent.

  • felső végtagi funkciók helyreállása:

    • a bal kar teljes mozgástartományban mozgatható,

    • kis súllyal terhelhető,

    • fájdalommentesebb,

    • plankhez hasonló tartásokat elkezdtünk bevezetni.

  • alsó végtagi terhelhetőség nőtt, térdfájdalmak megszűntek.

  • kardiovaszkuláris állóképesség javult, lépcsőző gépen is stabil gyakorlatokat végez.

  • arcon és nyakon is látható a tónusváltozás, testtartása javult, megjelenése energikusabb.


Picit részletesebben: Anna rehabilitációja a Neuro-Phoenix módszerrel

Kezdet: 2025. január
Terapeuta: Bella
Módszer: Neuro-Phoenix Method – komplex, idegrendszeri alapú rehabilitáció

1. Kórelőzmény

  • Arzénmérgezés 2025 tavasszal (ízületi gyulladások, stb.)

  • Baleset ideje: 2023 nyara

  • Diagnózis: Felkarcsont-törés, majd hibás implantátum miatt álízület

  • Műtét: 17 cm hosszú, 8 mm vastag vascső beültetése – rossz méret miatt nem történt csontosodás

  • Állapot 2025. januárban:

    • 1,5 éve használhatatlan bal kar

    • Folyamatos fájdalom, alvás alatt is kiabálás, sírás

    • Jobb kar és alsó test túlterhelve, ízületi fájdalmak

    • Súlygyarapodás

    • Mentális állapot: bipoláris depresszió

2. Kezdeti felmérés
  • Teljes testet érintő, többórás állapotfelmérés

  • Sérült propriocepció, teriszony, kinetofóbia

  • Térd- és könyökfájdalom, beszűkült mozgástartomány

  • A saját otthoni eszközei alapján személyre szabott otthoni program (fascia, gerinc, rehab)

3. Terápiás terv és együttműködés
  • Kooperáció: Karl Dániel (manual terapeuta, rehabilitációs tréner)

  • Technikák: FDM, flossing, köpöly, massage gun

  • Pszichés támogatás: havi 1 alkalommal pszichológus

4. Edzésprogram felépítése
  • Otthoni program: fascia, gerincmobilizáció, propriocepció fejlesztése

  • Konditermi edzések (heti 3 alkalom):

    • Egyéni állapothoz igazított gyakorlatsorok

    • Kezdetben gumiszalagos, seprűnyeles, saját testsúlyos gyakorlatok

    • Később kézisúlyzók, kondigépek kis terheléssel

    • Fitball, BOSU, jóga tégla, lépcsőzőgép fokozatos bevezetése

5. Alsótest-edzés (példák):
  • Lábtoló gép:

    • Egy lábbal: 60 kg, 5x20-20

    • Két lábbal: 110 kg, 3x4x20 (több lábtartással)

  • Alkalmazott gépek: combközelítő, combtávolító, térdfeszítő, térdhajlító, lábtológép, lépcsőzőgép, farizomerősítő gép

  • Cél: erőállóképesség növelés, zsírtömeg csökkentés

6. Diéta és táplálkozási szemlélet
  • Kalóriaszámolás-mentes, stresszmentes táplálkozási tanácsadás, bio táplálékkiegészítők (DXN) javasoltak

  • Nincs éhezés vagy bűntudatkeltés

  • Cél: anyagcsere támogatása, hormonális stabilitás

7. Eredmények 4 hónap után
  • Mozgásállapot:

    • Mindkét kar mozgatható teljes mozgástartományban, kis súllyal terhelhető

    • Fájdalommentes napok száma nőtt

    • Felsőtest terhelés fokozatos bevezetése előtt állunk, jelenleg már több géppel tud dolgozni kis súllyal (10-25 kg), és több kézi súlyos gyakorlatsort is végre tud hajtani 1-2-3 kg kézi súllyal vagy francia rúddal (8 kg)

  • Testsúly és testösszetétel:

    • Jelentős testzsír%-csökkenés, látványos narancsbőr csökkenés

    • Csökkenő derék-, csípő- és combkörfogat

  • Mentális állapot:

    • Fájdalom csökkenése, érzelmi stabilizáció jelei

    • Sport segít a stressz levezetésében, gyógyszermentes életcél támogatása

  • Egyéb:

    • Propriocepciós fejlődés

    • Lépcsőzőgépen való biztonságérzet növekedett

    • Arcon és nyakon is látható változások

8. Következő lépések
  • Lökéshullám terápia bevezetése

  • Felsőtest erőedzésének fokozatos elkezdése, és fokozatosan azon alsótestet edző gépeket is el tudjuk kezdeni használni, amik alkar támaszt igényelnek

  • Terápia folytatása a Neuro-Phoenix Method protokoll szerint

Mit miért?

A bipoláris depresszió jelenléte:

növeli a fájdalomérzékenységet és stresszválaszt,
csökkenti a motivációt és az együttműködési képességet a rehabilitáció során,
– gyakori a mozgásszegény, izolált életmód, ami tovább rontja a fizikai állapotot,
– a gyógyszermentesség célkitűzése magas szintű önismeretet és aktív életmódot igényel, ahol a sport és a strukturált napi rutin alapvető terápiás eszközökké válnak.

A sport mint nonfarmakológiai beavatkozás hatásosságát a bipoláris zavar kezelésében több tanulmány is alátámasztja (pl. Sylvia et al., 2013; Wright et al., 2012).


Pszichoszociális intervenciók: a rehabilitáció hatékonyságát jelentősen növeli a párhuzamos pszichológiai támogatás — különösen traumát és bipoláris zavart is érintő esetben.

Pszichés támogatás

A komplex rehabilitáció részeként Anna havonta pszichológusi konzultáción vesz részt, amelynek célja:

  • a traumatikus élmények feldolgozása (a baleset és mozgásvesztés kapcsán),

  • a bipoláris zavar pszichoedukációja és érzelemszabályozási stratégiák kialakítása,

  • a motiváció és önértékelés visszaépítése.

A pszichés stabilizáció a mozgásterápia sikerességéhez is hozzájárul, ahogy azt több kutatás is alátámasztja a biopszichoszociális modell keretében (pl. Engel, 1977; Gureje et al., 2001).


Mentális és szenzomotoros akadályok

A fizikai korlátokon túl a rehabilitációt nehezítette:

  • súlyos kinetofóbia (mozgástól való kóros félelem),

  • tériszony, különösen instabil vagy magasabb helyzetekben,

  • valamint súlyosan sérült propriocepció, amely megnehezítette a testhelyzetek érzékelését és kontrollját.

Ezek következtében számos egyébként alapvető gyakorlat (pl. hasizom gyakorlat római padon, egyensúlygyakorlatok bordásfal mellett, twist gépen való állás) félelmet váltott ki, ezért fokozatos, deszenzitizáló megközelítést alkalmaztam.

Kezdeti cél volt:

  • a biztonságérzet visszaépítése az edzéskörnyezetben,

  • az egyensúlyérzékelés finomítása (pl. BOSU, fitball),

  • és a fokozatos expozíció elve alapján történő haladás a kihívást jelentő helyzetek felé.

Ez a megközelítés nemcsak mozgásszervi, de pszichés szempontból is terápiás jelentőségű, mivel az expozíció-alapú rehabilitáció segíthet a mozgással kapcsolatos félelem csökkentésében (lásd: Vlaeyen et al., 1995; Leeuw et al., 2007 – Fear-Avoidance Model).


Terápiás beavatkozások (2025 január – május)

1. Otthoni programok:

  • Személyre szabott fascia-, gerinc- és rehabilitációs tornák a meglévő eszközkészlethez igazítva.

  • Cél: fájdalomcsökkentés, mobilitás javítása, mindennapi funkciók visszaépítése.

2. Terápiás kezelések:

  • Flossing a lokális keringés fokozására és fájdalomcsillapításra

  • Köpölyözés és massage gun használat a triggerpontok oldására és szöveti regeneráció támogatására

  • Fitball és BOSU alkalmazása a mélyizmok és egyensúly fejlesztésére.

3. Konditermi edzések (heti 3x):

  • Egyéni adaptáció napi állapot szerint.

  • Fokozatos terhelésépítés gumiszalaggal indulva, súlyzós gyakorlatok fokozatos bevezetésével.

  • Kompenzációk lebontása, dominancia újraépítése.

4. Táplálkozási tanácsadás:

  • Nem kalóriaszámoláson alapul, hanem egészséges táplálkozási szokások kialakításán (pl. gyulladáscsökkentő étrend, mikrobiom támogatás, vércukor-stabilitás).

  • Cél: testsúlyoptimalizálás, hormonális egyensúly, energiaszint javítása.

Multidiszciplináris megközelítés

A terápiás tervbe integrálásra került a következő manuális és eszközös kezelési protokoll:

  • FDM (Fascial Distortion Model) és flossing technikák,

  • Köpölyözés,

  • Massage gun használata a lágyrész mobilizációhoz és fájdalomcsökkentéshez.

Ezeket heti rendszerességgel végezte Karl Dániel manuálterapeuta és rehabilitációs tréner a javaslataim alapján, folyamatos konzultáció mellett, illetve a konditermi edzések alkalmával is használtam ezeket a módszereket szükség szerint. A kombinált manuálterápia és aktív mozgásterápia szinergiában működött, fokozva a szöveti válaszreakciókat és a neuro-motoros újratanulást (kutatás: Schleip & Müller, 2013).

Edzésmódszertani megközelítés

A felsőtestre kizárólag rehabilitációs szemléletű edzésprogram került alkalmazásra, amelynek fő célja volt:

  • az álízület stabilitásának fokozása,

  • a fájdalommentes terhelhetőség visszaépítése,

  • a kompressziós terhelések fokozatos bevezetése a csontosodás serkentése céljából (pl. plankhez hasonló támaszgyakorlatok).

Eszközök és módszerek:

  • Kezdetben: gumiszalagos és passzív-asszisztált gyakorlatok,

  • Majd: kézi súlyzós, gépi (minimális ellenállással), seprűnyeles és saját testsúlyos gyakorlatok, a stabilizáló izmokra koncentrálva.

A progressziót a fájdalommentesség, funkció és izomkontroll alapján igazítottam, minden alkalommal adaptálva a terhelést Anna aktuális állapotához. Az ilyen típusú kontrollált terhelés növelése kulcsfontosságú álízület esetén az oszteogenezis serkentésében (referencia: Gauthier & Dapri, 2008).


Kezdeti fizikai korlátok és intervenciók

A rehabilitáció első hónapjában az alsótest edzhetősége is korlátozott volt, mivel több alsóvégtagi gép (pl. guggoló keret, rúddal végzett gyakorlatok, bolgár guggolás stb.) használata megköveteli a felső végtag stabilizáló funkcióját. A következő akadályok jelentkeztek:

  • a bal kar funkcióvesztése miatt nem tudta megtartani magát se függeszkedésnél, se könyöktámaszos helyzetekben,

  • vállízületi fájdalom és könyöktáji panaszok is jelen voltak,

  • így a súlyzós guggolások, saját testsúlyos támaszos gyakorlatok nem voltak kivitelezhetők,

  • a térdízületi fájdalmak miatt is korlátozott volt az alsó végtag terhelése.

Alkalmazott kezdeti eszközök:

  • combközelítő–távolító gép,

  • térdfeszítő gép,

  • lábtoló kis ellenállással.

A gépi izolált gyakorlatok célja ebben a fázisban az izomaktiváció és keringésfokozás volt, miközben elkerültük a túlzott ízületi terhelést. A fókusz fokozatosan tolódott a funkcionálisabb minták felé a fájdalom csökkenésével és a felsőtest stabilizációs képességének javulásával.


Készítsd el weboldaladat ingyen!